Ötven évvel az eset után vádoltak meg egy nőt azzal, hogy halálra forrázott egy ötéves gyereket
Janice Nixet 2022-ben jelentette fel a kislány bátyja, akivel a nő szintén kegyetlenkedett.
Janice Nixet 2022-ben jelentette fel a kislány bátyja, akivel a nő szintén kegyetlenkedett.
Több ezer razziát indítottak a bevándorlási hatóságok az Egyesült Királyságban, ami miatt még párton belül is bírálják a kormányt.
Andrew Gwynne többek között a választók halálával viccelődött, a miniszterelnök-helyettessel kapcsolatban pedig szexista megjegyzéseket tett.
Roman Abramovics több millió fontot spórolhatott így a BBC oknyomozó riportja szerint.
Írországban 560 ezer háztartásban elment az áram, Skóciában is rombolt a vihar.
Vannak, akik várják, és vannak, akik szerint ez céltalan: rövidesen már csak életkor-ellenőrzés után lehet pornót (is) tartalmazó oldalakat megnyitni a briteknél.
Az Egyesült Királyságban indított internetes keresések 90 százalékát a Google keresőjével végzik el a felhasználók. A versenyhatóság arra kíváncsi, a cég befolyásolhatja-e a piacot a felhasználók és a riválisok kárára.
Ziggy, a zebra néhány percen belül belepusztult sérüléseibe.
Sussex hercegnéje tíz évvel ezelőtt fogadta örökbe az apró termetű beagle-t, most fotósorozattal emlékezett meg róla.
A főutakon is nehezítetté vált a közlekedés, több településről ki kellett menteni az árvíz miatt veszélybe került embereket.
Egy szemcsés fotó vezetett a nyomára.
Radio Frequency Directed Energy Weapon, azaz RFDEW. Egy kilométeren belül egész drónrajokat tud hatástalanítani, legalábbis ezt állítja a brit védelmi minisztérium.
A dalletöltési listák első helyén áll a felvétel, amely a nyugdíjasok téli tüzelőtámogatásának megvonásáról szól.
Több ezer brit vállalkozás döntött úgy, hogy nem kereskednek az Európai Unióval.
Alig két héttel Bassár el-Aszad elnök bukása és a hatalomátvétel után Damaszkuszba utazik egy diplomata.
A költőt teljesen meglepte, hogy a király őt tartotta a legalkalmasabbnak a díjra, pedig már 13 verseskötete jelent meg.
Az elkövető vagy elkövetők továbbra is szabadlábon vannak.
A brit bíróság szerint az üzletember a Kínai Kommunista Párt Egyesült Frontjának dolgozhatott.
Az új emlékművet 2026-ban, II. Erzsébet királynő 100. születésnapján adják majd át.